Éreztem én végig, hogy megéri kivárni. Benő odatette! Egy mondattal szíven talált. Nagyon érzi, nagyon adja! Igen, egy dög vagyok, jól sejted. Nyíltsisakos lesz. Nem kell majd megjátszani magunkat, nem kell szépíteni, mert azt akarjuk kapni, amit az elmúlt 2 hónapban írásban adtunk – kaptunk. (Side note: Fejtegettem a 28-29. nap körül, hogy mi az elvárás, és hogy ő mennyire eltalálja.) Bátor süni, mindig is tudtam. Hiába, a rutin meg az évek. Végre látlak, végre kapok szinkront is hozzád!

Nem bírok magammal. Pedig nagy dolgok előtt állok munka szinten is. Vizsgáztatnak, tesztelgetnek, jön a sok kihívás, meg a stressz interjú. Na, hát stressz az lesz bennem bőven, csak győzzetek jegyzetelni. Az egész hét ilyen szellemben telik, felkészülök, nekifutok, és mikor szerdán eldördül a start pisztoly, remélem, nem esek orra az első akadálynál máris. De ez kizárt, hisz ezt akartam, menni fog!

Mindeközben csak egy dolog jár a fejemben. Hogy mikor lesz már szombat? Már csak ennyit, meg annyit kell aludni, ennyi perc, meg annyi óra. Már csak ennyiszer mosok fogat és már csak annyiszor zárom be az ajtót magam után. Be vagyok zsongva. Nem lehet velem beszélni semmi másról. Nem is tudok írni semmi másról.

Minden gondolatom Benőről szól. Úristen, mi lesz velem, te jó ég!? Kicsit vissza kéne venni, mert az arcomon minden látszik. Hát nem megy, nagyon sajnálom. Öröm, boldogság van. Meg egy csomó kétely. Olyan kettős érzések vannak bennem, mintha paranoid skizofrén lennék. Durván nyomom.

Tegnap úgy tangóztam, mint aki erre született. Ettől (is) boldog vagyok. Meg attól is, hogy túl vagyok a munkahelyi megpróbáltatásokon. Lehet tovább rágódni Benőn. Nem írt. Pedig azt mondta fog. Persze nem ígérte meg, megértem, hogy van elég baja most nélkülem is. Úgy sejtem, nem csak kijutni, de haza érkezni sem egyszerű a harmadik világból. Nem rovom fel neki, inkább hívjon fel. Na, mégis jön egy rövidke híradás. Már úton. Remek, pazar, csodás!

Elvileg eddigre már ide kellett volna érni. Persze mi az első, ami eszembe jut? Lezuhant….nyilván, főleg, hogy a repülés a legbiztonságosabb közlekedési forma. Biztos csak késik, biztos csak akklimatizálódni kell egy 22 órás, 2 átszállásos út után, ez érthető. De be vagyok sózva, ez is érthető.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.