Jaj, olyan szerencsétlenül megy ez a dolog neked, Drága. (Side note: Drágáról tudni kell, hogy nem túl bőbeszédű, elég kapkodó és nem is nagyon szellemes, de azt gondoltam, amíg Benő felgyógyul, esetleg lecsekkolom.) Mi az, hogy az Astoria-n találkozzunk? Mégis hol, édesem? Azért az egy elég nagy terület. Legszívesebben visszaírnám, hogy „Oké, majd keress meg, ott leszek én is este 6-kor.” Helyette inkább kimentem magam egy tangó órával, ami valóban közbejött és sokkal jobban érdekel, mint Drága.

ITs kispajtás olyan kedves volt a heti levelezés során, hogy arra jutottunk, tegyük át ezt az egészet a kézzelfogható valóságba. Hogy mennyire zavarban volt, arra nincsenek szavak, de olyan kedvesen és bátran állta a sarat, meg azt, hogy átsöpörtem rajta, mint egy tornádó, hogy a végére egy rihegős-röhögős kellemes délután lett belőle. Másnap mindketten konstatáltuk, hogy nem vagyunk egymásnak teremtve, mert bennem túl sok dög van, benne meg nyoma sincs ilyesminek. Kerek, korrekt, lezárt.

Most, hogy Benő végre rendelkezik egységgel a telefonján, vette a bátorságot és felhívott. Jaj, de jó, vagy nem is tudom, inkább fura. Kicsit más hangot képzeltem, és az volt hirtelen a benyomásom, hogy meg van szeppenve. Máris látni akar. Reméltem is, mert nem bírtam volna már egy perccel sem tovább! Téged nekem teremtettek így első ránézésre! Most már csak legyünk ügyesek együtt. Bénázunk, főleg én. Zavarban vagyok, ilyen sem fordul elő gyakran, de jól titkolom. Hozott nekem ajándékot messziföldről! Jaj, de édes vagy, hogy gondoltál rám! Persze otthon felejtetted, mindegy, nem is vártam semmi ilyesmit, de már a gondolat is megható. Akkor igyunk egy kávét, mert az elmúlt pár nap kicsit elfáradtam. Ugyanolyat, ugyanúgy! Mennem kell tangózni, pedig úgy maradnék még, mert olyan érdekes, amiket mondasz, bár kicsit döcögünk, de miattam, mert totál szerencsétlenségnek érzem magam. De itt legalább lehetek olyan, amilyen vagyok. Nem fizeti ki az enyémet. Végre valaki, aki meg meri ezt csinálni. Közben meg azon agyal, hogy most biztos azt hiszem, hogy ezért, meg azért. Nem, nem hiszek semmit, jól csinálod. Elválunk, mindenféle bénázás nélkül. És akkor most mi van? Mi lesz? Felhívsz? Nem is mondtad, persze nem is volt alkalmad, mert jött a megálló, és le kellett szállnod. Beájulok tőled!

Gondolkozom, tehát vagyok. Beteg vagyok. Benő, ha az ajándékot nem is, egy kis influenzát hozott nekem az első találkozóra. Még csak 2 napja volt, de most meg olyan furcsa érzéseim vannak vele kapcsolatban. Semmilyen nyomot nem hagyott, nem tudom eldönteni, hogy vajon én hagytam-e eleget ahhoz, hogy randizzunk egy igazit. Előbb vagy utóbb ki fog derülni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.