Eljött a várva várt nap. Kicsit összezavarta a tervet, hogy a múzeumba bemenni csak fél 5-ig lehet, Pszichomókussal pedig 5-kor találkoztunk. Micsoda meglepetés! Megvetted a jegyet? Milyen figyelmes! Akkor futás, mert csak egy röpke óránk van idebent és be nem áll a szánk. A képekből alig fogok fel valamit, mert beszélgetünk. 6-kor diszkréten kitessékelnek. (Side note: Szerintem a teremőrök már csak azt várták, hogy végre kimenjünk mi is, mert minden magunk mögött hagyott terem után egyre többen jöttek mögöttünk közülük.)

Őrnagy Úr sem tétlen, közli, hogy látni akar a hétvégén. Ahhoz korábban kell ám felkelni, mert nekem már hétfőn tele van a naptáram. Maradjunk abban, hogy felhívsz és egyeztetünk. És így is lett. Úristen, de jó a hangod! És mennyire elrontottad a végére. Hogy a Burger Kingben? És mégis mit fogunk ott csinálni? Eszünk egy hambit? Szánalmas, de azért találkozzunk, bár ez kicsit elvette a kedvem.

Újabb felfedezést tettem. Mindenki, akivel eddig találkoztam, azon kesergett egy idő után, hogy milyen rossz érzés, hogy mi nők arra sem vesszük a fáradságot, hogy egy rövid levélben tudassuk, hogy nem pálya. Én ugye elég szorgalmasan válaszolgattam, időt és energiát nem kímélve, és azt kell mondanom, valóban nagyon hálás tud lenni az ember még egy rövid elutasításért is, ha jól van megfogalmazva. A heti másik nagy felfedezésem, hogy nem érek rá még randizni sem. Persze, mert annyira elfoglal, hogy kizárjak az életemből mindent, ami a pasikkal kapcsolatos, hogy pont rájuk nem marad időm. Jobb híján lefoglalom magam minden mással, aminek az lesz a végeredménye, hogy lassan sorszámot kell húzni hozzám. Lehet, hogy ezt tudat alatt csinálom? Nem értem még oda? Nem vagyok még kész?

Őrnagy Úr nem bír magával, mert vasárnaptól szerdáig azt a sok-sok napot valahogy ki akarja tölteni, úgyhogy írogat. Én meg közben azon agyalok, hogy valóban komoly-e a Burger King-es ötlete. Értem én, hogy ez nem olyan igazi „hozok neked virágot, hazakísérlek, megcsókollak” randi, de azért mégse egy gyorsétterembe menjünk már. Annyi hely van, ahol tudunk beszélgetni, ennél még a parkban ücsörgés is szívderítőbb. Hála a jó égnek, hogy nem kellett betennem a lábam az éttermi lánc eme csodás egységébe! Őrnagy Úr pazarul kompenzált. Mégis egy normális helyen kávézunk. Olyan, mint egy kihallgatás, de közben mégis jól érzem magam vele. Elszalad az idő, és már indulunk is haza. Azért azt még megbeszéljük, és itt jegyzem meg ő az első, aki ezt megteszi, hogy a hétvégén lehetne egy igazit randizni. Elhív, de mintha a kezemet kérné meg. Tetszett nekem, de az igazi randi borzalomba fullad. Kétszer is megfordul a fejemben, hogy felállok és otthagyom. Előtte még jól kiosztom, hogy mit képzel magáról, aztán majd angolosan távozom. Na erre mit lépsz? Meglepődtél, mi? Elhiszem, hirtelen azt sem tudod, mit mondj. De megérdemelted. Nem tudom, hogy hogy gondolhatod, hogy te, mint vadidegen előbb vagy a listán, mint a barátaim, akik hosszú évek óta viselik el a hülyeségeimet. Nem tudom, mit képzelsz magadról, de azt tudom, hogy nagyon nem szimpatikus, ahogy az igazságérzetembe gázolsz. És még ezek után is látni akarsz? Költözzek be egy hónapra? Te ittál valamit? A következő lesz az utolsó találkozás, mert ott majd tudtodra hozom diszkréten, hogy a kereslet nem találkozik a kínálattal. Sajnálom.

Pszichomókus vacsorázni akar vinni. Nem is tudom, hezitálok. Egyeztessünk azért valami időpontot, mert ki tudja, hogy marad-e még szabad nap a naptárban, mert közben előtűnt Mr Muscle. Már az első levélben a személyes találkozót feszegeti. Ám legyen! Végülis mire várunk? Gyors számcsere. Napközben közepesen hosszú és unalmas telefon, szombat fixálva.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.