Mikor ilyen stádiumban vagyok, alig alszom, alig eszek, munka, munka, mindenkivel találkozás, munka még otthon is, egyre kevesebbet tudok aludni, de a túléléshez ez is elég. 9kor felkelés. Naná, hogy gép be, kv.

Úristen, mi ez? Mit képzel „ez”, mi vagyok én?? Hát ez hihetetlen! Benő egyetlen sorral eltiporta az önérzetem. Igen? – akkor most megkapod! Persze csak kultúr - intelligens üzemmódban, de 5 bekezdésben fejtegetve odaszúrtam. Ha valakinek nem tudok írni 3 percen belűl, nem azt jelenti, hogy így szeretném a tudtára hozni, hogy nem ő lesz az. Ezt fejtegetem hosszasan.

Azt figyeltem meg, hogy hétköznap este mindig sokan vannak, hétvégére megáll az élet. Fordítva képzeltem. Mindegy, nem lényeges, úgyis ezer dolgom van. Közért, posta, cipész, kulcsmásoló, jajdeminnyáámeghalokolyanfáradtvagyok, nagymama, tangó óra, hazaesek, bejövő hívás, A38 - koncert, végülis....

Mivel Casanovát erősen félbehagytam, mikor épp találkozni akart velem – én viszont még nem – most biztos azt hiszi, bemajréztam. Gyorsan benyomok neki 2 sort, nehogy Benő effektus legyen belőle, hogy élek még, majd jelentkezem, felfordulás van, és amúgy is éjjel 3.

Meglepetésként ért mindhármunkat, amikor Judie Jay elénekelte Occam számát egy Anorganik koncerten,  persze azért dudorogtunk a dárrenbézre, ahogy kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.