Nem szeretném feszegetni, mi zajlik a munkahelyemen. Egy szó leírja tökéletesen: anarchia. Alig várom, hogy este a saját kis világomban legyek. Tangó, barátnők, masszőr, olvasás, néha egy kis írás, anyuci, koncert, kiállítás, kikapcsolódás és persze társkeresés.

Nem áll meg az élet, 1 levél, 1 instant. A levél érdekes. Sokatmondó, de közben mégsem. Ismerős nagyon a nick. Ja, igen! Néztem, csak nem volt kép, ezért azt gondoltam, nem kockáztatunk. De most van. Úgy tűnik, itt csak én nem tudok képet csatolni. Elraktározom az információt és megyek tovább az instant csodára.

Itt sincs kép, ez lehangol, mert egyébként összeszedett adatlap. Akkor kanyarítsunk egy mondatot. De szigorúan csak egyet. Jééé......jön a válasz. És van benne kép is. Már biztos, hogy itt én vagyok az egyetlen ügyifogyi, aki nem tudja, hogyan kell képet mellékelni. Túlélem. Visszafogott emailváltás, pár találó mondat oda-vissza. Kellene egy név, mert valami azt súgja, itt lesz folytatás. Beach Boy.

Közben arra gondolok, hol is tartunk. Mucikám ugye bemondta az unalmast, jogosan, lássuk be. Benő el van tűnve. Pedig most ő jön. Majd jön, kivárom, ráérek. Casanovát én ültettem le, de azért még van egy vékony kapocs, egyébként mindenki lezárva. Két kimenőt kell megfogalmaznom, egyet Kispajtásnak, egy másikat pedig annak, aki azt írta művelt és intelligens vagyok az adatok alapján. Hívjuk őt Robin Hoodnak. Nem tudom, miért nevezem el, mikor épp leépíteni készülök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.