Annyira tudtam, hogy túl fogom lelkesedni ezt is. Kopernikusz lement a térképről. Ahhoz képest, hogy eddig azok közé tartoztam, akikkel érdemes tölteni a kevéske szabadidőt, most átkerültem azok közé, akikkel nem. De mit tettem már megint? Vagy ilyen hatással van a személyiségem az emberekre? De akkor miért mondta, hogy keres, és hogy találkozzunk? Ha meg ezt mondta, akkor miért nem keres? Nekem kellene hívnom? El vagyok keseredve.

Mindenki próbál összekanalazni, de senkinek nem megy igazán. Hálás vagyok a sok jó gondolatért, meg tanácsért, de ezt nekem kell megoldani. Csak azt tudnám, hogy hogyan?

Addig agyaltam, míg eljutottam a dolog végére. Legyen szép kerek a történet egy vasárnap este indult, hát érjen véget egy vasárnap este. Igaz, közben jött egy levél, azt még elolvasom, aztán könyörtelenül megnyomom a profil törlése gombot. Betelt a pohár, vagy nem tudom, hogy mi történt, de nem akarom már ezt. Nem akarok több szerencsétlen randit, béna beszélgetést, emailváltást. Felszívtam magam és véget vetettem kínlódásomnak. Nem lesz nagy okoskodás, sem nagy konklúzió, és happy end sem. Ez is csak egy érdekes tapasztalat volt, ahol magamról tanultam a legtöbbet.

Azért hogy mégse maradjunk nagy amerikai vég nélkül….

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.