4 levél. Olyan a forgalom, mint egy jobb napon az M7-en, Balaton felé. Nem győzöm csapkodni a klaviatúrát.

Robin Hoodot úgy tűnik, nem lehet lerázni, már megint mit ír? Hányszor és hogyan lehet még ennél udvariasabban közölni, hogy nem? Jaj, de kedves, lekötelezem, hálálkodik. Akkor végre pontot tehetünk a végére, mert különben az lesz, hogy a végtelenségig köszöngetjük egymásnak.

És a másik 3 very new. Futrinka, hozzám kissé fiatalka, de határozott. Nem tudom, mi legyen, ha már így megtalált, írok pár sort. Nagyon lelkes, kb 10 perce regisztrált és máris rám szánt néhány mondatot. Megható.

Megint egy rövid egysoros. Erre a hallgatás a legjobb válasz, és ebben az esetben a hallgatás nem beleegyezés.

Hussein színre lép. Hú, de hosszú és részletes. Sajnos nem, pedig kedveske. Gyorsan mindenkit eltakarítok, és várom, hogy a célszemélyek (Benő, Beach Boy) befussanak. De nem. De miért nem? Hova lett mindenki? Pedig ma pont ráérek. De ha nem, hát nem…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.