Ezzel a helyzettel mit lehet kezdeni? Nem lettem okosabb a tegnapi nap folyamán (sem). Mucikám annyira padlóra vágott, hogy nem is tudtam válaszolni és már itt is egy másik email. Össze kell szedni magam, de most nagyon. Válaszolok. Azért ennyit megérdemel, főleg, ha már itt hangoztatom, hogy „Na, én aztán mindenkinek válaszolok”. Akkor miért pont neki ne írnék? Egyébként is, nagyban benne van a kezem abban, hogy itt tartunk. (Side note: az elrontott sms, ugye, az én voltam.)

Ettől még minden a régi mederben, jönnek levelek. Tegnap nem tudtam semmivel foglalkozni rajta kívül, de ma sikerült. Még nagymamához is eljutottam, egy utánozhatatlan rántott hús erejéig. Szerintem le kéne védetni, bár így senki nem tudja utána csinálni. De ne kalandozzunk el ennyire!

Beach Boy annyira szórakoztató, mindig olyan jó kedvem lesz a leveleitől. Ettől is. Szellemes, frappáns, kedves. Persze azért dolgozik a bizalmatlan én rendesen. Tipródok, hogy valójában mi lehet. Elég sok email jött, ment már, de még mindig nem tudom a teljes nevét. Fura, azért eddigre már a legtöbb ember elárulja. Akkor most én se? Vagy azért én igen? Mindegy, megy a rendes emailcímemről egy válasz. Csak nem maffiózó...ha meg az, akkor legalább legyen olasz, úgyis az a gyengém.

Rizling nagyon komoly hangvételre váltott. Mindig olyan furcsa érzéseket kelt bennem, ha valaki nagy szavakkal dobálózik, és komoly dolgokat szeretne megvitatni emailben. Nem vagyok ennek a híve. A komoly dolgokat csak és kizárólag személyesen lehet megvitatni. Ezért hívják azt a verziót beszélgetésnek, ezt meg levelezésnek. Azért válaszolok. De mikor derül már ki a turpisság?

Ezalatt Mucikám feltette az i-re a pontot. Találkozzunk. Találkozzunk? Belmondo jut eszembe, az „A Káprázatos” című filmjében. „Igen, nem, nemigen”

Sokkot kaptam. Durván. A megérzések, és a sors konspirál ellenem vagy értem, ezt még nem tudom. Nem volt véletlen semmi sem. Mert véletlenek nincsenek. Kizárt, hogy vannak! Kapok egy rövidke, nagyon fegyelmezett emailt, most kapaszkodj meg: Mucikámtól! Megtalálta titkos életem elhanyagolható szeletkéjét, a blogot. Ettől kicsit összezavarodtam. Én olyan szépen elengedtem ezt az egészet, ami nem megy, nem kell erőltetni alapon. Azért néha nap eszembe jutott, főleg, hogy voltak ezek a furcsa jelek, de nem lovaltam bele magam semmibe. Zajlott az életem. Azóta is zajlik. Mit lehet ilyenkor írni arra, hogy hogy vagyok? Nem tudom. Keresem a szavakat, leesett az állam, elkéstél, meg nem is, felfordulást csináltál, de közben olyan bizonytalan vagyok. Most mihez kezdjek veled? Meg ezzel az egésszel? Jól át kell gondolni, mert még egyszer nem lehetek idióta.

Közben jött valami instant, de egyszerűen nem tudok most odafigyelni. Nem tudom elterelni a gondolataim. Nézhetek akármennyi Született Feleségek részt, nem tudok másra gondolni. Hiába veszem a kezembe bármelyik könyvet, egyik sem olyan érdekes, hogy lekötné a figyelmem 2 mondatnál tovább.

Jaj, Mucikám, de betaláltál már megint…..

Szokásosan kifáradva. Eddigre általában ez történik, de nincs is ezzel baj. Éjjel még gyorsan felnéztem a világhálóra, és nem is hiába.

Beach Boy nagyon szorgos volt, jött még egy kép. Hűha…Most mi lesz? Félelmeim beigazolódni látszanak. Mit keres egy ilyen férfi itt? Azt már említettem, hogy nem véletlen, hogy nincs kép az adatlapján. Mostanra az is tökéletesen világos, hogy miért. Majd eldönti ő, hogy kinek ír és kinek nem, neki csak úgy ne írogassál te levelet. (Side note: Azt azért hozzáteszem, engem ő talált meg, persze csak szolidan egy instant csodával, de mégis ő lépett először.) Olyan szépen indult. Olyan szórakoztató és intelligens, felnőtt „beszélgetés” volt. Most miért érzem akkor azt, hogy én itt maximum egy strigula lehetek? Bizalmatlan vagyok, hiába.

Nem bírom szó nélkül hagyni, és megnyugtatom Benőt. Nem vágok eret magamon, ha nem nyomkodod szorgosan a „reply with history” gombot. Felfogom, hogy mi a helyzet. Becsapódtam, mint a Halley üstökös, előttem is volt életed, és lesz utánam is. Nálam is ez van, csak te mellre szívtad az elején kicsit. Látod, én nem megyek át az önérzeteden egy traktorral.

Olyan furcsa dolgok történnek néha. Mint ez a mai is például. Csak úgy leszólított, az utcán, hogy lenne egy bizarr kérdése. Kicsit megijedtem, akkor gyorsan korrigált. Elmesélte, hogy ír. (Side note: ez ma már a második alkalom, hogy úgy érzem, a sors szórakozik. Az első az volt, mikor megláttam egy plakátot, Mucikám nick nevével az egyik megállóban.) Kedvesen tukmálta rám a könyvének nevezett valamit, A4-es lapokra nyomtatottan, némi pénzért cserébe. Az lett a vége, hogy hozzám vágott fél oldal dedikált szöveget, meg az email címét. Elolvastam. Van még hova fejlődnöm írás terén.

Lassan, de biztosan csavarodnak a szálak. Benő - szerintem - ki van akadva. Ír egy levelet, amit nem tudok hova tenni. Egyáltalán nem kapcsolódik semmihez. Olyan, mintha írna, csak, hogy írjon. Nem értem. De most komolyan. Honnan jött a semmiből ez így már megint? Mi történt? Eddig olyan szép simán ment minden. Kísértetiesen emlékeztet az önérzetemet eltipró egysorosára. Nem tudok mit kezdeni vele egyelőre.

Rizling most jutott oda, hogy megtiszteljen egy válasszal. Nem bánom. Hosszas nyomozás után, amit nem én vittem véghez, mert tehetségtelen vagyok hozzá, kiderül, hogy van itt már egy kis fészekalj. Awww….nem előnyös. Mikor és hogyan fogja vajon a tudtomra hozni? Nyilván nem kérdezhetek rá. Hogy is lehetne: „És, amúgy? Gyereked van? Elváltál? Hm?”. Hát ez ki van zárva. Ilyet nem kérdezel meg. De valahogyan azért csak a tudtomra kellene ezt hozni, vagy nem? Nem az a fair? Szerintem de. Akkor még mindig mondhatom, hogy tudok ezzel a ténnyel együtt élni, vagy, hogy akkor elválnak útjaink. Csak adja meg az esélyt, hogy eldönthessem, még időben.

Beach Boy továbbra is nyomja a csajozós dumát. Jól csinálja, megy neki nagyon, mert mindig kicsikar egy választ, pedig nem is tesz fel szinte kérdést. Az az érzésem, nem véletlenül nem volt az adatlapján kép.

Mára megint jutott egy kis rohanás. Ha már egyszer életem kockáztatásával megvettem a jegyet, el is kell menni arra a koncertre. Jöhet a nu-roma és az electro-folk.

Ez már kezd fura lenni. Eddig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, de már kezd érdekelni. Mucikám leíródott, mélyen el van temetve régen, és most hirtelen a semmiből előkerült…Nézeget, nézeget, de csak óvatosan, mégis már 3 napja, minden nap. Édesem, a labda fel volt adva, csak le kellett volna csapni, de talán még akkor melegében és nem így, ennyi nap távlatából! Magyarázkodhatnékom van, de meggyőzöm magam – kis külső segítséggel – hogy nem kell. Nem nekem kell lépni. Én már majdnem mattot adtam.

Futrinka válaszolt. Nem, nem ő lesz az, majdnem biztos. Valahogy furfangosan a tudtára kell hoznom, még most, mielőtt nagyon belebonyolódunk a levelezésbe. Valami mégis azt mondja, egy levélnyi esélyt még adni kellene neki. Ám legyen.

Beach Boy hirtelen milyen aktív lett. Napokig semmi, most meg ontja a betűt. Tetszetős. Csavaros észjárás, olyan duma, hogy ha egy szórakozóhelyen lennénk, akkor (is) bekajálnám. De közbeszól a bizalmatlan én. Mit keres ő itt? Majd meglátjuk, de azért meg is kérdezem finoman.

Benő ismét összerakta az áram, net, gép kombót, szolid de tartósnak ígérkező levelezés. Olyan messzinek tűnik a megérkezés. Ki tudja mi lesz még addig. Persze, ha csak email fronton nagy a mozgolódás – vagy már azon sem – akkor nem kell ezzel sokat foglalkoznom.

Csodás reggel, megérte kivárni. Jól indul a nap egy jól összerakott emailtől. Beach Boy. Ezen kívül más említésre méltó helyzet nem alakult ki, de nekem már ez is bőven elég volt.

Olyan kevesen találják el, hogy mennyi és milyen az az információ, amit érdemes az első levélben megosztani. És ez nem csak itt, ezen az oldalon igaz. Ne legyen túl hosszú, ne legyen túl rövid, ne meséld el a fél életed, mert akkor miről fogunk levelezni? Ha mindent kitálalsz, nem marad bennem kérdés, nem fúrja az oldalam a kíváncsiság, nem érzem, hogy bármit is akarok tudni, mert olyan sokat árulsz el, hogy úgy érzem, mindent tudok. Ha nagyon keveset mondasz, akkor azt jól fogalmazd meg, hogy legyen bennem érdeklődés, és akarjak tudni még sokkal többet, mert az kell, hogy érezzem, le tudod kötni a figyelmem. Nem csak addig, amíg váltunk 5-6 levelet, hanem utána is, mikor majd akarsz / akarlak látni. Persze nem lehet minden tökéletes, hiszen mindenki mást keres, de törekedni azét lehet rá. Én sem vagyok tökéletes, sőt!

Itt talán megragadnám az alkalmat, hogy kicsit visszatekintsek Elgondolkodtató és barátnőm állapotár. Jól alakul, büszke vagyok magamra és egy elcsépelt fordulattal élve: mégis működik a női megérzés.

4 levél. Olyan a forgalom, mint egy jobb napon az M7-en, Balaton felé. Nem győzöm csapkodni a klaviatúrát.

Robin Hoodot úgy tűnik, nem lehet lerázni, már megint mit ír? Hányszor és hogyan lehet még ennél udvariasabban közölni, hogy nem? Jaj, de kedves, lekötelezem, hálálkodik. Akkor végre pontot tehetünk a végére, mert különben az lesz, hogy a végtelenségig köszöngetjük egymásnak.

És a másik 3 very new. Futrinka, hozzám kissé fiatalka, de határozott. Nem tudom, mi legyen, ha már így megtalált, írok pár sort. Nagyon lelkes, kb 10 perce regisztrált és máris rám szánt néhány mondatot. Megható.

Megint egy rövid egysoros. Erre a hallgatás a legjobb válasz, és ebben az esetben a hallgatás nem beleegyezés.

Hussein színre lép. Hú, de hosszú és részletes. Sajnos nem, pedig kedveske. Gyorsan mindenkit eltakarítok, és várom, hogy a célszemélyek (Benő, Beach Boy) befussanak. De nem. De miért nem? Hova lett mindenki? Pedig ma pont ráérek. De ha nem, hát nem…

Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy most vége. Mindenki megszűnt létezni, mindenki érdektelen. Még csak 2 hét telt el, túl egy találkozáson és számtalan levélen. Kicsit össze kell szedni a gondolataimat. Kivel, hol tartunk, miből, mi lehet.

Casanovával nincs sok gond, leépítgetni szándékoztam, de megtette ő maga helyettem. Nem is értem, miért akart a barátom lenni Facebookon? Nem vagyunk olyan viszonyban. Nagyon nem. Beach Boy; mikor kezdtünk volna belejönni, eltűnt. Nem írom le még teljesen, biztos megvan rá az oka. Kivárás. Rizling... jaj, jaj. Nagyon nem tudom. Túl érzékeny a lelke, én meg nem vagyok egy szofisztikált valaki. Azt hiszem már említettem, lassan, de biztosan le kell gyalulni, de közben azért levelezek vele, mert nem tudom eldönteni. Ellenben Benő nagyon, nagyon izgatja a fantáziámat. Olyan sok mindent gondolok vele kapcsolatban. Közben azért fenntartásokkal kezelem. Majd kialakul. Vagy nem. Végülis ez a két opció van csak.

Előveszek inkább egy kis etológiát. Az majd eltereli a gondolataimat.

Robin Hood nem bír magával, visszaír. Most akkor egy kicsit határozottabban kell neki megmondani, hogy nem. Erre rá kell készülni. Majd később.

Rizling is ír. Mégis jó jelző volt az érzelmes. Nekem túlságosan is az. Lassan, de biztosan sajnos őt is el kell majd távolítani, de adunk neki még egy esélyt, hátha csak pillanatnyi megingás ez a sok érzelem.

Benő csiholt netet, és összedobott egy rövidke levelet. Tetszik a stílus, mindenképpen megtartjuk, mert nagyon ígéretes. Még mindig olyan érzésem van, mintha nagyon tudná, hogy hogyan kell velem „beszélni”. Ez jó! Én nem a másik felemet keresem, mert én már egy egész vagyok és közönség sem kell. Az kell, hogy valaki megmondja, merre van az arra. Szerintem ő ilyen.

Beach Boy és Casanova el vannak tűnve. Nem baj, addig sem kell azon agyalni, hogy mi legyen velük. Van elég esemény nélkülük is.

A hétvége a szokásos mederben, az oldalon nincs túl nagy aktivitás, mindenki éli az életét. Én is. 

Megváltás. Szabadság. Jut idő mindent felgöngyölíteni, és új lapot kezdeni. Futok is, szaladok, mert koncertjegyet kell venni. Csak azt nem értem, miért indulok el magas sarkú cipőben mindenhova. Elkapott a szakadó eső és közben azon igyekeztem, hogy az A38 hídjáról ne úgy érkezzek le, hogy egy jól irányzott becsúszó-szereléssel nyitom az üvegajtót.

Casanovának összedobtam egy pársorost, magyarázva eltűnésem okát. Semmi reakció, gondolom elmúlt a kezdeti láz, már nem vagyok olyan érdekes, azóta már regisztráltak 167-en. Kiestem a pixisből. Nem baj, úgysem volt kedvem ezt nyújtani, mert nem rétestészta.

És láss csodát, Beach Boy nem hagyott annyiban. Persze csak visszafogottan, röviden, ahogy eddig. Válasz elküldve. Úgy sejtem, mivel ma csak én vagyok naplopó, estig nem lesz semmi.

A tegnapi szálak közül felvettem még egyet. (Side note: Sok lesz ez így már és le kéne állni, mert nem lesz jó vége.) Hívjuk Rizlingnek. Mivel Rizling megadta az elérhetőségét, engem meg zavar ez az oldal, írok inkább oda. Jön a válasz. Érdeklődő. Furcsa, de megint azt érzem, hogy sokatmondó és nem az egyszerre. Nem tudom hova tenni. Talán túl érzelmes? Nem ez a jó szó, nem tudom megfogalmazni még. Válaszolok.

Mire este megint nyugalom lesz körülöttem, az oldal él, mint minden hétköznap este. Elképesztő. Betoppan Beach Boy. 3 mondatban úgy odateszi, hogy az az érzésem, nagyon tudja mi a szitu. Jó, persze, tudom, ilyen érzésem volt már máskor is, aztán mi lett belőle... Hiába, én már csak ilyen lelkes vagyok, főleg ha az életemről van szó.

Összeszedtem minden energiám és leépítettem Robin Hoodot (is). Nem kell ennyi függő ügy, mert az problémás. Finoman, határozottan, ügyesen, okosan.

Ajvé! Erről meg is feledkeztem. Este praktilonga. Nincs energiám. Ígérem, jövő héten elmegyek, de most had ne kelljen. Légyszi, légyszi, kíméljétek meg elfáradt kis testemet. Nem tudok most 2.5 órát tangózni.

Kicsit elkalandoztam. A cselekmény fő szálán nincs egyéb esemény, várjuk a holnapot, ezúttal nem ébren.

Nem szeretném feszegetni, mi zajlik a munkahelyemen. Egy szó leírja tökéletesen: anarchia. Alig várom, hogy este a saját kis világomban legyek. Tangó, barátnők, masszőr, olvasás, néha egy kis írás, anyuci, koncert, kiállítás, kikapcsolódás és persze társkeresés.

Nem áll meg az élet, 1 levél, 1 instant. A levél érdekes. Sokatmondó, de közben mégsem. Ismerős nagyon a nick. Ja, igen! Néztem, csak nem volt kép, ezért azt gondoltam, nem kockáztatunk. De most van. Úgy tűnik, itt csak én nem tudok képet csatolni. Elraktározom az információt és megyek tovább az instant csodára.

Itt sincs kép, ez lehangol, mert egyébként összeszedett adatlap. Akkor kanyarítsunk egy mondatot. De szigorúan csak egyet. Jééé......jön a válasz. És van benne kép is. Már biztos, hogy itt én vagyok az egyetlen ügyifogyi, aki nem tudja, hogyan kell képet mellékelni. Túlélem. Visszafogott emailváltás, pár találó mondat oda-vissza. Kellene egy név, mert valami azt súgja, itt lesz folytatás. Beach Boy.

Közben arra gondolok, hol is tartunk. Mucikám ugye bemondta az unalmast, jogosan, lássuk be. Benő el van tűnve. Pedig most ő jön. Majd jön, kivárom, ráérek. Casanovát én ültettem le, de azért még van egy vékony kapocs, egyébként mindenki lezárva. Két kimenőt kell megfogalmaznom, egyet Kispajtásnak, egy másikat pedig annak, aki azt írta művelt és intelligens vagyok az adatok alapján. Hívjuk őt Robin Hoodnak. Nem tudom, miért nevezem el, mikor épp leépíteni készülök.

Időközben rájöttem a dolog nyitjára. Felismertem magam, mint a probléma okozóját. Nem könnyű belátni, de így van. Nem hisztériázom, csendben konstatálom, hogy Mucikám nem fog írni se levelet, se smst, se semmit. Ha jobban belegondolok, én sem írnék, ha a helyében lennék. Ezzel ezt a szálat elvarrotnak tekintem. R.I.P.

2 nappal ezelőtt volt itt két másik levél. Kispajtás, aki kissé indiszkréten nyilatkozott és Casanova. Vegyük sorban, kezdjük az egyszerűbbel.

Casanova nagyon betalált, igen, valóban ideggörcsöm van ennek a társkereső oldalnak a felületétől. Köszi, hogy elküldted a „rendes” emailcímed.

Kispajtás annyira meghatódott attól, hogy normálisan, bár visszautasítóan válaszoltam, hogy ír egy könnyektől áztatott levelet és arra kér, hogy meséljek a tapasztalataimról. Ám legyen! Csak aztán nehogy nagyon belelkesedjen, mert kedves vagyok. Állítólag nagyon meggyőző a képem. Hm, nem tudom, biztos, mert van forgalom.

Mikor már kezdtem azt hinni, hogy az instant csoda kihalt, jön egy virág. Felejtsük el.

Ellenben itt egy levél. Érdekes, felettébb érdekes. Mondhatnám, meglepő és mulatságos. Lehet abban valami, amit Kispajtás mond, hogy ez a kép, meg ez a minimál profil ugyan sokat nem árul el, de annál nagyobb benyomást tesz az emberre. Lehet, hogy van valami kisugárzásom? Még így cyber felületen is? Meglepődnék....

Kedvesen megelőlegezi, hogy intelligens vagyok. Oh, hát köszi! Megint olyan levél fog születni, amiben elutasító lesz a válasz, de amikor ilyen kedvesen közelít valaki, annak nem tudom kilőni a világűrbe az üzenetét.

Ha már itt tartunk, sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz ebből, illetve mi ennek az egésznek az értelme. Az egyiket tudom, a másikat nem. Hogy mi lesz belőle, az előttem még rejtély. Hogy mi az értelme, azt megpróbálom megfogalmazni. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy a cél nem mások, vagy az oldal lejáratása, kinevetése, unalmamban időtöltés, stb. Én is azt keresem ott, mint mindenki más. Az csak a ráadás, hogy az ott szerzett benyomásaimat – nagyon szigorú keretek között, és messzemenően diszkréten - megosztom veled, kedves olvasó. (Side note: Remélem itt vagy még és nem untad el az életed is közben.)

Ezt fontosnak tartottam beszúrni ide a végére, mert eddigre biztos azt hiszed, valami ócska, amerikai, romantikus vígjátékban vagy, ami majd boldog véget ér. Majd meglátjuk.

6-kor keltem. Van ilyen. Sms. Mucikám. Aztamegbizbasszadeelrontottamaválaszt!! Nem vagyok normális, ez most már biztos. Lehet, írok Elgondolkodtatónak, hogy köszi a bizalmat, de saját magam cáfolok rá nap mint nap, és valóban egy idióta vagyok. (Side note: Elgondolkodtató az 1. és 2. nap szereplője, őt „kerítettem” másnak). Hej, a mindenemet! Azért délutánra leesett, hogy gyorsan kompenzálni kell emailben, mert elég hervasztót írtam.

Akkor futás, mert közben jön a forródrót, hogy van pár az argentin tangóhoz. Ennél jobb már nem is lehetne. Ja, de! Este jön egy egysoros, most visszanyalt a fagyi. Nem akarom neki magyarázni, nem akarom leírni, mert csak hosszan tudom, abból meg megint csak a baj van, sok a félreértés lehetősége. Nem kísérletezek, egy mondatban konstatálom. Hasonlót kapok vissza, de kételyek vannak bőven azon az oldalon is. Mucikám, Életem, ne már! Nem vagyok hajlandó ezt itt és így. Vegyük már a fáradságot, hogy ne ilyen felületen kelljen. Nem megy át a hangom, az arcom, semmi belőlem, semmi, amit valóban gondolok.

Nem jön több válasz. Süket csend. Akkor ezt le is zárhatjuk... Nem futok egy busz után, ami nem vár meg, pedig közben mindig lelassít.

Mindig ez a rohanás. Fárasztó. Két levél is érkezett, de nincs energiám még belogolni sem. Arról nem is beszélve, hogy este fontos dolgom van. Nagyon fontos. Igen, az! Mucikám. Olyan furcsa érzésem van. Semmi izgalom, egyszerűen csak olyan fura. Az jár a fejemben, hogy annyira tökéletes, hogy majd biztos kiderül róla valami borzalmas. Megpróbálok nem agyalni rajta. Elég könnyen megy, mert a melóban annyi impulzus ér, hogy csak kamillázok. Borzasztó nap. Egyszer csak vége lesz.

Átfordult, most azt nem tudom, hogy mit izgulok ennyire? Sosem szoktam, most mi ütött belém? Komolyan, nem értem! Megjöttünk. Na, most vajon felismerem? Ugye nem hoz valami béna vörös rózsát? Légyszi, légyszi ne! Jaj, de cuki vagy, én meg közben magyarázok a telefonba. „Jó, jó, figyelj, majd visszahívlak…”. Hogy ennek is most jutottam eszébe, annyira kínos.

Úgy szeretem, ha valaki tudja, mit hogyan kell csinálni. És már a fogason is a kabátom. Beszélgetünk. Vagyis beszélek. Szokásos. Fizetés. Ehhez nem vagyok hozzászokva. Általában magamnak fizetek mindent. Ezt most nem. De fura! Azért belátom, ennek az egésznek megvan a maga táncrendje. Szépen táncoljuk is végig az egészet. Eddig nagyon jól megy, de mindig van még legalább egy kínos pont, mikor állsz a kapuban és kutatod a kulcsod, ő meg nem tudja, hogy akkor most van az, amikor neki kellene? Elmondom, nem. Szerintem nem. Azt majd érzed, mikor azt akarom, hogy közelebb legyél hozzám.

Olyan sok benyomás, annyira figyeltem, minden kis idegszálam megfeszült. A fura érzés nem múlt el, bár nem derült ki semmi borzalmas. Azért ez megnyugtató. Kell egy kis idő, meg még egy találkozás, amíg ezt helyre teszem magamban.

Végszóra Benő is befut. Szeretem, ahogy ír. Tudja, hogy kell velem bánni. Szerintem ő megmondaná, merre van az előre. Gyorsan, gyorsan, firkantsuk a választ, mert aztán jön megint a leszúrás.  

Akármennyire próbálom magam offolni, nem tudok aludni 9-nél tovább. Nem volt kedvem elindulni anyuhoz (sem). Még alig múlt dél, de már 3 levél van. Casanova, egy pár nappal ezelőtti, akit nem tartottam érdemesnek eddig (sem) néven nevezni, és egy teljesen új.

Jáj, nincs már energiám, meg amúgy is, Mucikámmal elég intenzívbe ment át a levélváltás, már olyan, mintha beszélgetnénk. Zavar, hogy nem élőben.

Azért nem lenne szép a többieket ignorálni, de közben neki sem mondhatod meg, hogy „Te figyu, az van, hogy amúgy még emailezek másokkal is, és ugyan sokszor csak azért, hogy ne legyek ősbunkó, de válaszolok, ha írnak.” Ezt nem lehet, lássuk be. Ezt ki hiszi el? Senki. Pedig én valóban ezt gondolom. Te meg most biztos azt, hogy „Jaj, anyukám, dehogy gondolod ezt!” Mindegy. Messziről jött ember azt mond, amit akar.

Meanwhile on the site...a bejövő levelek száma 4re emelkedik. Még ki se' nyitottam az oldalt ma (sem). Akkor nézzük.

Van itt egy, nem is tudom. Ne is menjünk bele. Casanovát kicsit meg kellett nyugtatnom valamivel, hogy nem vagyok én olyan, hogy szó nélkül. És valóban nem vagyok, de hát ő ezt honnan is tudná. Sehonnan. Megfogalmaztam 3-4 sorban.

Hű, na ebből mi lesz? Belecsaptál Kispajtás szépen a lecsóba. Azt a mindenit, de indiszkrét lettél hirtelen! Nem olyan rossz, csak nekem kicsit too much information. Nem is tudom egyben megemészteni. Egyrészt, nagyon hosszú, másrészt, nem akarok férjhez menni még. Mivel a hozzáállás nem változott, ezt szépen, kedvesen képernyőre is vetem. Amúgy is kiestem, már az 5. sorban, ahol jött a „Tetoválás, piercing: Ne legyen.” Ezt már nem tudom visszacsinálni, bocs.

Van itt még egy, nem sokat mond. Annyira nem, hogy semmi ihletem nem lesz tőle. Sajnálom, de komolyan.

Közben annyira felgyorsult a levélváltás Mucikámmal, hogy csak kapkodom a fejem. Találkozni akar. Én is akarok, de nem tudom magam még a konyháig sem elvonszolni, hogy csináljak egy szendvicset. Vagy éhenhalok itt a kanapén, vagy kiég a szemem a monitortól, de a kettőből az egyik biztos meg fog történni. Jaj, mi lesz így... Pedig szeretném látni.

Legalább ma ágyba kellene kerülni időben. Rajta vagyok a témán és sikerül, mert elhiszem, hogy megy nekem.

Mikor ilyen stádiumban vagyok, alig alszom, alig eszek, munka, munka, mindenkivel találkozás, munka még otthon is, egyre kevesebbet tudok aludni, de a túléléshez ez is elég. 9kor felkelés. Naná, hogy gép be, kv.

Úristen, mi ez? Mit képzel „ez”, mi vagyok én?? Hát ez hihetetlen! Benő egyetlen sorral eltiporta az önérzetem. Igen? – akkor most megkapod! Persze csak kultúr - intelligens üzemmódban, de 5 bekezdésben fejtegetve odaszúrtam. Ha valakinek nem tudok írni 3 percen belűl, nem azt jelenti, hogy így szeretném a tudtára hozni, hogy nem ő lesz az. Ezt fejtegetem hosszasan.

Azt figyeltem meg, hogy hétköznap este mindig sokan vannak, hétvégére megáll az élet. Fordítva képzeltem. Mindegy, nem lényeges, úgyis ezer dolgom van. Közért, posta, cipész, kulcsmásoló, jajdeminnyáámeghalokolyanfáradtvagyok, nagymama, tangó óra, hazaesek, bejövő hívás, A38 - koncert, végülis....

Mivel Casanovát erősen félbehagytam, mikor épp találkozni akart velem – én viszont még nem – most biztos azt hiszi, bemajréztam. Gyorsan benyomok neki 2 sort, nehogy Benő effektus legyen belőle, hogy élek még, majd jelentkezem, felfordulás van, és amúgy is éjjel 3.

Meglepetésként ért mindhármunkat, amikor Judie Jay elénekelte Occam számát egy Anorganik koncerten,  persze azért dudorogtunk a dárrenbézre, ahogy kell.

Tegnap belebonyolódtam Mucikámmal egy intenzívebb levelezésbe, de aztán félbeszakadt, mert befutott egy barátnő. Nálam, és nem nála. Vagy legalábbis merem remélni, hogy nála nem. Próbáltam egy olyan képet küldeni, amin nem vagyok komoly – ez volt az igény. Azt mondanom sem kell, ez már az elején is probléma volt, miért lett volna jobb most a helyzet? Kitartó vadászat, válogatás. Ezen sem úgy nézek ki, itt meg nem is olyan a hajam, milyen gyorsan nő, itt barna, itt melír, ezen lila, fekete. Jesszus! Azért voltak érdekes frizkóim! De közben felnőttem.

Mindegy, ott vagyok, hogy éjjel 2-kor próbálom csatolni a kiválasztott darabot. (Side note: Kicsit aggasztott, hogy hogyan megyek be aznap dolgozni.) Nem megy. Alapvetően béna vagyok az ilyenekhez, de egy fájl csatolás azért még nem okozott eddig gondot. Azt mondja, nem JPG vagy mittoménmiamásikkiterjesztés. Hát de az! Még a neve is az, hogy .jpg. Ennél jobban nem tud már jpg lenni. Feladom. Kérek rendes emailcímet. Jön.

Napközben túlélés, 2 kv, cola, gulyásleves, túrós tészta. Írok neki. De nincs itt a kép. Mindegy, azért csak írok, ha már megmondta a nevét (lsd. emailcím) én sem leszek szívtelen dög. Jön is a válasz. Néhány email váltódik megint, bár nem érek rá, szerintem ő sem.

5-kor viharos távozás, majd megint olyan későn érek haza, hogy nem is értem, hogy tettem meg a masszőrtől hazáig vezető 10 perces utat 4.5 óra alatt. Mindegy. Gép be, kép elő, feltölt, itt egy kicsit egyszerűbben megy, elküld, beájulás.

Annyira rajta vagyok a témán, hogy ezzel álmodok. Mármint ezzel az egész társkereső izével. Azt hiszem nem kéne ennyit foglalkozni vele.

Oda jutottam, hogy a lakás egy világháborús csatamezőre hajazott leginkább. Napközben minden idegszálam megfeszülve, mert annyi meló volt, hogy azt sem tudtam mihez kezdjek, ezért nem kezdtem semmihez. Ennek ellenére, mire este hazaestem mindenféle barátnős és egyéb programból, azért még mindig az volt az első, hogy megtaláljam, akit keresek. Belogolok.

Benő is előkerült. Jól éreztem, azt mondja messze van, sokára jön vissza. Hát szivecském, az úgy nagyon nem gyere be, mert nem szeretek a végtelenségig emailezni. Sebaj, megfontolandó.

Kis háztartás után, beesek a gép elé. Mucikám írt levelet. Két zokni összehajtogatása között azon gondolkodom, hogy azért ez mégiscsak egy „vakrandi” oldal. Mindenki a névtelenség homályában, max a keresztnevek a menők. Valami azt súgja, nem ő van a képen. Mit írogat nekem? Nekem!! Hát ki vagyok én, hogy egy ilyen pasi nekem írogasson? 

Mindegy, bármi is van / lesz, válaszolok. Olyan jól lehet kapaszkodni azokba, amiket ír. Összeszedett. Nagyon. Nem sablon, azt érzem, tényleg érdekli. Olyanok a levelek, mint egy jól megkoreografált tánc. Előjáték, kibontás, levezetés. Tetszik. Intelligens. Okos. De mért írogat nekem? Nekem!!

Vincent Cassel sem maradhat a levegőben lógva. Összerakok egy hosszas, de elutasító levelet. Casanova nyomaszt. Egyre jobban. Van még pár, ami szóra sem érdemes, de azért szépen leépítem őket is sorban. Jaj, de időigényes ez! Befut Egymondatos levél is. Erős kezdés után iszonyatos visszaesés. Olyan macho dumája van, amit csípőből kezelek le általában. Erre nem is válaszolok.

Minden szálat elvarrtam, azt hiszem. Vegyük át egy kicsit, hogy kik vannak még versenyben, mert eddigre már én is elvesztettem a fonalat. Mucikám, Benő, Casanova. Kismackó végül nem kapott választ. Emiatt kicsit lelkiismeret furdalásom van, de azért csak túlélem valahogy. Ilyen ez a popszakma.

És a legjobb, majdnem el is felejtettem itt a saját "kanosszám" közepette, Elgondolkodtató nem hitte, hogy komplett hülye vagyok! Írt egy emailt. Nem nekem persze, hanem a megadott címre. Ami ugye nem az enyém volt. Ha másért nem, már ezért megérte!

Itt már kezdett leesni, ha tényleg jó fej akarok lenni, és mindenkinek akarok válaszolni, akkor egy napnak 36 órából kellene állnia. Arról nem is beszélve, hogy ipari mennyiségben fogyasztom a szemcseppet. Nem azért, mert annyi levelet kapok, de ha nem a sablon dumát akarom elsütni mindenhol, akkor arra fordítani kell időt. Az meg ugye nincs. Mindegy, gondoltam majd lecsengek, mert biztos kaptak rólam értesítést 6.473.598- an, hogy én vagyok az új regisztrált, lehet jönni szemlézni.

Jaj, hát egyem a kis szívedet, hogy már azért is elnézést kérsz, hogy élsz. Tüneményes. Tényleg az, csak kár, hogy az apám lehetne. Ugyanilyen tündi bündi, de azért megfontolt stílusban nyomom neki, hogy „Köszi, de nem, köszi!”

Közben Casanova válaszolt. Olyan fura. Magáról csak minimálban, de közben azt érzem vallatás van, épp csak a reflektor hiányzik az arcomból. Máris azt szeretné tudni, milyen a harmónikus kapcsolat. Hát apukám, azt nem tudom, de azt tudom, hogy nem olyan, ahol engem faggatnak. Mindegy, azért tolok egy reply-t, és ezt diszkréten szóvá is teszem.

Megint jött valami instant csoda. Jaj, ne már, most hova lett? – annyira nem ismerem itt ki magam, hogy az valami elképesztő. Eltűnt. Meglett. Lássuk, ki küldött megint egy nagy cuppanóst. Háh, végre egy virág. Ettől kicsit jobban érzem magam, nem úgy, mintha azt akarná mondani, hogy „akkor nem-e lehetne-e, hogy akkor megyünk-e az ágynak de izibe-e?” Kinyitom. Hú, de ismerős ez a nick....ja, igen. Őt néztem a 0. napon, valahol a 10. és a 27. oldal között, de csak a képig jutottam. Kinyitottam, majd konstatáltam, hogy „Mucikám, ez vagy nem te vagy, vagy ha te vagy, akkor te nekem úgyse írsz...na szevasz.” Gondoltam, ha már itt vagyok, most esetleg a profilját is megleshetném. És akkor...

Atyaég!!! Helló, mi?!! Gyere, fáradj beljebb. Esetleg egy kávét főzzek? Összedobjak egy rántottát gyorsba’? Vagy mit innál szívesen? Mesélj már egy kicsit magadról, mert a te adatlapod az enyém, csak te férfi vagy!! (Side note: most jó lenne, ha átmenne a hangsúly is, amivel ezeket a szavakat mondtam, de kb azt képzeld el, hogy leestem a kanapéról)

Megy a levél, diszkrét egysoros. Már jön is a válasz. Az első mondattól kész vagyok! És akkor még megfejeli azzal, hogy megkérdezi, milyen napom volt. Mucikám, eddig borzasztó, na de most! 2-3 email ott helyben, aztán eltűnik.

Én is, mert van némi alvásóra, amit be kell pótolni.

Kedd. Ilyenkor gyűlés a csajokkal. Azonnal felvetem a témát. „Te, figyu mááá’, az van, hogy ez a pasi, meg te, meg emailt írnék.” Bízom benned, menjen – hangzik a válasz. Semmi tétlenkedés, megy a levél. Teljes idiótának érzem magam, hogy Elgondolkodtató vajon azt fogja-e hinni, egy megkeseredett pszicho vagyok, vagy csak simán nem normális. Mindegy, menjen, ha már így belelkesültem, max lesz egy jó napja és röhög rajta egyet. Alig, hogy elküldöm, bejelentkezik, megnéz engem 3szor...?? (Side note: azt hiszem, nekem nem tud írni, hogy ez biztos legyen, a saját elérhetőségem még véletlenül se’ adtam meg.) Biztos kereste az pszicho vonásokat.

Amíg távol voltam, zajlott az élet, megint van néhány üzenet, meg instant „izé”. Vegyük sorban. Egymondatos levél - a továbbiakban csak így fogom emlegetni - megszólítás, köszönés, egyéb formaságok teljes hiánya, csak úgy bele a közepébe. Odatette. Elég jól, meg kell hagyni. Csekkolom, ma regisztrált. Na, gondoltam, ő most biztos a fél világnak írni fog, de legalább veszi a fáradságot és az az 1 mondat személyre van szabva. Reagálok egy hasonlóan frappánsat, persze ugyanúgy semmi formaság. 

Neki nem is adok nevet, sajnos nem érte el a szintet. Annyi volt a levélben a helyesírási hiba (pedig csak 3 sorra futotta), hogy nem értettem mit akar mondani, vagy kérdezni, vagy egyáltalán. Nevet azért nem kap, mert arra sem voltam hajlandó, hogy megnézzem ki az. Ez válasz nélkül fog törlődni a profilomból 180 nap múlva. Sajnálom, de ’So be it’. 

Üdítő fordulat. Neve legyen Vincent Cassel. Kerek levél, vette a fáradságot, beletett néhány remek élcet, megadta a privát emailjét. Ezt már szeretem. Tudnak ezek a pasik, ha akarnak! Na, azért annyira még ne lelkesedjen senki, hogy azt gondolja megtaláltam. Mindenesetre, 2 nap után már ez is elég üdvözítő. Meg kell emészteni, jól meg kell nézni, nagyon sok mindent kell elolvasni, mert nem spórolt a betűvel, de itt nem aggódom, hogy nem tudok majd mibe kapaszkodni, mikor válaszolok. Mert nyilván fogok.

Másik anonymus. Annyira kiráz a hideg ettől a „Szimpatikus vagy” dumától. Nem is érdemel több szót, megint jön a 180 nap effekt. Sorry.

Ja, el ne felejtsem! Benő visszaírt. Neki kellett megadnom a privát címem, mert nem elvakult páratlan. Pár rövid sor, jó a stílus, bár kicsit idegesít, hogy se ékezet, se nagybetű. Mindegy, biztos valami vályogkuckóban nyomja gyertyafénynél. Küldjek képet, mert azt se’ tudja megnézni. Jaj, édesem, de körülményes vagy! Mindegy, jól bevált Facebook profil kép már megy is. Azon legalább valóban úgy nézek ki, mint egyébként. Meglátjuk.

Hogy a szemem kifolyik, az nem kérdés. Bent is, itthon is nyomatni a monitor kukkolást elég stresszes. Már nem is megy, csak szemüvegben non-stop. El is aludtam benne. Na, remek, még jó, hogy nem lett semmi baja.

Nem aludtam el, ez már jó jel. Megérkezés, kv, kis pletyka a csajokkal. Alap, hogy az volt az első, hogy: "képzeljétek, ezt csináltam tegnap". Szokásos hétfő a multi-kultiban, nézzük az emaileket. Gmail, tárgy: "Levélértesítő". Ebből 3. Na, mi a szösz? Úgy tűnik, a fejem elbíráltatott, és megfelelőnek találtatott. Ha már itt tartunk, most esett le, hogy talán kicsit arról sem ártana írni, hogy mik az én paramétereim: 170/58, barna, hosszú, göndör haj, barna szem. Ez most olyan volt, mint az oldalon. Képzelj el valami ilyesmit, bármi jó lesz.